Gondolatok, történetek

Te gondolsz rá, én leírom.

Viszlát! - Nem akartalak elveszíteni, de csak azért, hogy ne legyek egyedül, nem akartam egyedül lenni. Azt hiszem jól döntöttem, hogy végül utánad futottam, hogy elmondjam, elmehetsz, mert még futottam, rájöttem, csak akkor szerethetlek, ha elengedlek. Majd fájó szívvel nézek utánad, de nem sírok, mert nem érdemled meg a könnyeim.

---

Meghaltál... - Nélküled minden csigalassúságban történik. Kellesz nekem. Nélküled minden olyan szürke, unott és lassú. Nélküled nem élet az élet. Nélküled én se létezem. Hiányzik forró csókod, hiányzik bársonyos bőröd, hiányzik két babonázó szemed. Minden hiányzik, ami a tiéd. És csak egy dolgot hagytál itt nekem, az is megfoghatatlan és fájdalmas. Az űr, az, amit hagytál, a nagy tátongó lyuk a szívemben. Ezt hagytad itt nekem, és mégis szeretlek. És nem tudom elengedni az emléked, nem tudlak elfelejteni, mert összetörted a szívem, és a darabokat magaddal vitted a túlvilágra.

---

Pezseg a vérem e szavak hallatán.

Nem felejtelek. - mondja s csókot ad zálog gyanánt.

Érzem, hogy távolodik tölem.

Maradj még, ne menj el! – kérem

De mégis megy, s meghasad a szívem.

Mért mész el? - kérdem, mert öt nem értem.

Válaszul megcsókol újra, Mintha én kértem volna.

Maradnék, szomorúan mondja.

De nem szabad, sóhajtja.

Sírok, ö szorosan átölel.

Majd eltünik, elment, már senki nem ölel.